A Fejes Művészeti Akadémia Egyesület a magyar zenei hagyományokat innovatív oktatási módszerrel ötvözi, ezáltal a hazai és határon túli tehetséggondozást a mai igények szerint valósítja meg mesterkurzusok, koncertek és összművészeti fesztiválok formájában. Lendületes csapatunk tagjai komoly szakmai gyakorlattal rendelkeznek a zene, képzőművészet, az oktatás, és kultúraszervezés minden területén.
Fejes Krisztina
A Fejes Művészeti Akadémia Egyesület célja a hazai, és a határon túli fiatal tehetségek gondozása, képzése, és szociális támogatása. Az erdélyi gyökerekkel rendelkező Fejes Krisztina zongoraművész nemzetközi művész barátaival, kulturális vezetőkkel, hangszer szakértőkkel, valamint médiapartnerekkel, a 2020-as megalakulás óta egy újszerű tehetséggondozó programot vezet. A Fejes Művészeti Akadémia arra törekszik, hogy valós értékekkel minél több tehetség kibontakozását és pályaorientációját segítse a hazai és nemzetközi művészeti életben egyaránt, továbbá,hogy a tehetségképzés valamennyi területén hosszútávú támogatást tudjon biztosítani a fiataloknak. A mesterkurzusok, koncertek és zenei fesztiválok mellett tanulmányi ösztöndíjrendszert dolgoz ki, a folyamatosan bővülő mecénás és baráti kör bevonásával. Ez a társadalmi szerepvállalás teszi lehetővé azt, hogy a kultúra szeretők aktívan részt vegyenek a következő generáció életében és érték teremtésében.
Zongoraművész
Fejes Krisztina nemzetközileg elismert zongoraművész. A Fejes Művészeti Akadémia Egyesület megálmodója, és alapítója. Számára fontos a gyökerek és a magyar zenei kultúra megbecsülése, valamint a hazai és a határon túli tehetségek ápolása. Nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világban jegyzik nevét, felvételei világszerte ismertek. Számos nemzetközi verseny díjazottja. Kínában, Dél - Amerikában, Mexikóban és Európa számos országaiban tartott mesterkurzusokat. Oktatói munkásságának alapja, a 140’ éves magyar zongoraiskola. Fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy ezen hagyományt nemzetközi szinten ismertté tegye.
Tovább a weboldalraZongoraművész
Polgár Éva zongoraművész szóló és kamarazenei pályafutása során fellépett Amerika, Európa, és Ázsia neves koncerttermeiben. Bemutatkozott többek között a New York-i Carnegie Hallban és a lipcsei Gewandhausban. A magyar zenei kultúra nemzetközi népszerűsítése érdekében előszeretettel tűzi repertoárjára magyar zeneszerzők műveit. Ehhez kapcsolódóan 2021-ben jelent meg első Liszt Ferenc műveit tartalmazó zongora albuma a Hunnia Records gondozásában Harmonies patriotiques et religieuses címmel. Koncerttevékenysége mellett a művésznő az Azusa Pacific University zongora professzoraként és a Los Angeles Nemzetközi Liszt Verseny igazgatójaként segíti a fiatal zenészgeneráció útját. A helsinki Sibelius Akadémiát párhuzamosan végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel, ahol Jandó Jenő osztályában summa cum laude diplomázott. Ezt követően a University of North Texason szerezte meg zeneművészeti doktori fokozatát. Polgár Éva szakmai célkitűzései megvalósításához 2020-ban elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia három éves alkotói ösztöndíját.
Tovább a weboldalraCsellista
Zenész családban született, Fischer Annie Ösztöndíjas nemzetközileg elismert cselló művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott, majd Berlinben az UdK Egyetemen Hindemith-ösztöndíjasként szólista diplomát szerzett. A Claudio Abbado által vezetett Gustav Mahler Nemzetközi Ifjúsági Zenekarnak szólistája, ahol többek között együtt dolgozott, Pierre Boulez, Seiji Ozawa, Mariss Jansons, Kent Nagano, Anne Sophie Mutter, Yo-Yo Ma művészekkel, és adott hangversenyeket Európa valamennyi nagyvárosában, Amerikában és Dél-Amerikában. A Mannheimi Kamarazenekar első csellistája, illetve a “Turmsaal” koncertsorozat művészeti vezetője, majd a MÁV Szimfonikus Zenekara szólamvezetője. Több zenekar alapító tagja és vendég szóló csellistája a TFO Festival Zenekarnak Koreában. A zenekari munka mellett kamara, és szóló koncerteket ad Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Amerikában, Kanadában, Japánban és Kínában. A klasszikus zene mellett, az elektroakusztikus, improvizációs, jazz zene is érdekli. Tanársegédként dolgozott az Egyesült Államokban az Indiana Egyetemen. Missziójának tartják a magyar zene, valamint a határon túli kultúra terjesztését, a fiatal tehetségek tanítását és támogatását.
Tovább a weboldalraHegedűművész
A Madrid Soloists kamarazenekar művészeti vezetője és koncertmestere, valamint a Madridi Királyi Operaház (Teatro Real) első hegedűse. Tanulmányait Budapesten a Liszt Ferenc Zeneakadémián végezte, Perényi Eszter és Kóte László irányítása alatt. Második művészdiplomáját az USA-ban (Southern Methodist University) Dr. Eduard Schmieder osztályában szerezte meg. Számos Spanyol és más európai zenekarok vendég koncertmestere. Spanyolországban a Madridi Mpmusic, Progreso Musical hegedű professzora valamint a magyarországi Fejes-Akadémia tagjaként hivatásának fontos részévé vált a következő fiatal zenész generáció segítése és támogatása. 2019 óta az Egyesült Államokbeli Global Music Partnership ügyvezető igazgatója.
Tovább a weboldalraBrácsaművész
A hét különböző zenekarban kizárólag szólóbrácsásként eltöltött 15 év után Szűcs Máté 2018 óta a genfi Zeneakadémia professzora, aki emellett rendszeresen szólózik és kamarazenél világszerte. Koncertjein olyan művészekkel zenél és zenélt már együtt, mint Takács-Nagy Gábor, Baráti Kristóf, Várdai István, Fenyő László, Kelemen Barnabás, Fejes Krisztina, Onczay Zoltán, Keller András, Janine Jansen, Frank Peter Zimmermann, Christian Tetzlaff, Sir Simon Rattle, Vadim Repin, Baiba Skride és Ilja Gringolts. Mindemellett világzenét, klezmert, improvizációt és közel-keleti zenét játszó együttesekkel is színpadra lép. Évente több mesterkurzust is tart világszerte, mint például Londonban, Brüsszelben, New York-ban, Strasbourgban, Los Angeles-ben, Shanghai-ban, Tokió-ban és Szöul- ban, vagy Taiwanon. 2006-tól a dán Thy Chamber Music Festival állandó vendégprofesszora, 2016 óta az angol Hellens Fesztivál zeneigazgatója, 2014 és 2018 között a Berlini Filharmonikusok Karajan Akadémiájának tanára, 2016 és 2018 között a berlini Hanns-Eisler Zeneakadémia és a budapesti Zeneakadémia tanára. 2020 óta Genf mellett a pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának tanára. Utolsó zenekari állása 2011 és 2018 között a Berlini Filharmonikusok első szólóbrácsás pozíciója volt, ahol 2018-ban háromszor játszotta szólistaként Bartók Béla Brácsaversenyét a berlini Filharmónia nagytermében.
Tovább a weboldalraKoncertekkel, mesterkurzusokkal, képzőművészeti kiállításokkal és előadásokkal várják az érdeklődőket a Káli Klasszik 2023-on, a Fejes Művészeti Akadémia zenei fesztiválján július 27-30. között a Balaton északi partján.
https://papageno.hu/
Július 27-e és 30-a között a Káli Klasszik Fesztivál & Nyári Akadémia a komolyzene központjává teszi a Káli-medencét.
https://veszprembalaton2023.
Erdélyi diákok rajzai inspirálták a Fejes Művészeti Akadémia logóját 2020 decemberében a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Líceum és a Fejes
Művészeti Akadémia közös pályázatot hirdetett, melynek keretein belül a líceum diákjai, növendékei küldhettek be rajzokat, amelyekből a zsűri döntése nyomán megszülethetett az egyesület új, fiatalok inspirálta logója.
A logópályázat célkitűzése az volt, hogy az akadémia fő tevékenysége: zenei- és képzőművészeti tehetségek felkutatása, támogatása, mesterkurzusok, kiállítások, koncertek szervezése egyaránt jelenjen meg az új vizuális elemben. Az egyesület tagjainak véleménye alapján a logó a csodaszarvas motívumán alapult, Bartók Béla Cantata Profana művének ihletéből. A nagy érdeklődés övezte logópályázatra 36 munka érkezett be, amelyekből a rangos zsűri három pályaművet díjazott. A három dobogós oklevelet kapott, míg az első két helyezett rajzból grafikus készítette el a Fejes Művészeti Akadémia új, azóta is használt, az egyesület filozófiáját, szemléletmódját és küldetéstudatát egyaránt kifejező logóját. Az első három helyezett:
1. Kandó Zsanett, |
2. Berei Brigitta, |
3. Péter Noémi. |
A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet a diákok pályaműveit 2021 január 15-én egy kiállítás keretén belül mutatta be a nagyközönségnek, az érdeklődők egészen a hónap végéig tekinthették meg a legkisebbek rajzait.A Fejes Akadémia művészeti képzésében alapvető fontosságú a fiatal alkotók, művészek és növendékek támogatása. A Liszt, Dohnányi és Bartók fémjelezte magyar zongoraiskola vezérfonalával megújítva a mai korszellemhez igazodó új zenei képzést alkot. Ez az új, élményközpontú megközelítés olyan impulzusokat ad a diákoknak, amely segít nyitottá válni, miközben érdekes formában, a tehetségüket kibontakoztatva hosszú távon minőségi alapot ad a további zenetanuláshoz és az utánpótlás neveléshez.
AZ EMMI támogatásával valósult meg a Fejes Művészeti Akadémia egy évig tartó mesterkurzus-sorozata
A Fejes Művészeti Akadémia Egyesület 2020 nyarán, Budapesten, külföldi és erdélyi magyarok együttműködése révén azzal a céllal jött létre, hogy a határon túli fiatal tehetségeket felkutassa, támogassa, tehetséggondozó́ programokkal fejlessze és mentorálás megvalósításával iskolán kívüli formában a tanintézményekkel együttműködve segítse a művészeti pályájukat.
2020 nyarán közvetlenül a Fejes Művészeti Akadémia alapítása után az EMMI (2 millió Forintos) támogatásával elindult az egyesület egy évig tartó (2020 június - 2021 június) mesterkurzus-sorozatának programjainak kialakítása. A támogatás elnyerését követően ugyancsak elkészült a bemutatkozó kisfilm és a www. fejesacademy.com oldal is.
Fejes Krisztina zongoraművész, az egyesület megálmodója és alapítója erdélyi tanulmányút és helyszínbejárás keretében tárgyalásokat folytatott különböző oktatási intézményekkel, lehetséges hangverseny és fesztivál helyszínekkel. Az oktatási intézményekben bemutató órákat tartott, valamint eszmecserét folytatott a szaktanárokkal a helyi zeneoktatási tantervekről, hangszerparkról, amelynek eredményeként kialakult az erdélyi oktatási partnerintézmények sora: Művészeti Szaklíceum / Marosvásárhely, Dr. Palló Imre Művészeti Líceum / Székelyudvarhely, Plugor Sándor Művészeti Líceum / Sepsiszentgyörgy, Művészeti Szaklíceum / Nagyszeben.
A tárgyalások eredményeként az Egyesület a zenei képzést a 2020/2021 tanévhez illeszkedően három hangszerre valósította meg: zongora, hegedű és cselló. A képzés mesterkurzus formában négy városban, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Nagyszeben, Sepsiszentgyörgy iskoláiban jött létre Fejes Krisztina, Szabó Gábor és Onczay Zoltán közreműködésével. A kurzusok megtartásán túl a Fejes Művészeti Akadémia Egyesület lehetőséget biztosított párbeszédre, mind a növendékek, mind a szülők és pedagógusok részére, megteremtve a mesterkurzus integratív képzési módját is.
A három-négy napos mesterkurzust követő koncertsorozat fesztivál programján erdélyi helyszíneken, nemzetközi hírű meghívott fellépő művészek közreműködésével mutatták be a mesterkurzusra kiválasztott fiatal tehetségek szakmai fejlődését.
Az egyesület további aktív támogató partnere, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet, ahol 2020. július 8 -án Fejes Krisztina nagy sikerű Bartók emlék-koncertet tartott, amely a zeneszerző korábbi sepsiszentgyörgyi hangversenyét elevenítette fel.
2021 júliusában a művésznő Székelyudvarhelyen a Székelyföldi Filharmónia szervezésében is szóló zongora hangversenyt adott a közönségnek, majd a zongora mesterkurzus programot 2022 február - márciusban zárta, ahova már a Kolozsvári Egyetem is társult, egyetemista növendékekkel.
2022 május 8-án Onczay Zoltán cselló mesterkurzusát Fejes Krisztinával együttesen zárták Székelyudvarhelyen ahol közösen adtak kamarazenei koncertet. Az egy éves program utolsó megállójának a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum adott helyet, ahol művészeink cselló és zongora kurzusát hallhatták a diákok, és tanáraik.
Nemzetközileg elismert és korszerű oktatási módszerekben jártas művész-tanárok
A tehetséggondozás keretében hosszútávú továbbtanulási lehetőségek
Magyar zenei tradíciók átadása az oktatási és művészeti programokban
Tehetséges növendékek fellépési lehetőségeinek elősegítése
Nyári nemzetközi összművészeti fesztiválok
Folyamatosan bővülő nemzetközi partnerkapcsolatok
Mecénások társadalmi szerepvállalása az értékteremtésben
Nemzetközi művészek által tartott kurzusok, koncertek és fesztiválok
office@fejesacademy.com
A Papageno igazgatója, a Magyar Zenei Tanács elnöke.
A Zeneakadémián zongoraművészként és zenetörténészként végzett, nevéhez fűződik a Fidelio (2001), a Müpa Magazin (2006) és a Klasszik Rádió (2009) megalapítása,
vezette a Libri kulturális médiaportfolióját, emellett produkciós területen is rendszeresen dolgozik a legjelentősebb hazai és nemzetközi intézmények partnereként.
A nemzetközileg elismert zenei szakember az Európai Zenei Tanács elnökségi tagja, és a Jeunesses Musicales International alelnöke.